Szabóky Angéla, Turi Mária, Soós Kata beszámolója a római jutalomkirándulásról
Utolsó, végzős évünk egy csodálatos római utazással indult. Ez minden 12-es osztály egyik legmeghatározóbb élménye a gimis évek alatt, így már mi is izgatottan vártuk. Rengeteg élmény és impulzus ért minket és nehéz volt, de sikerült kiválasztanunk számunkra legemlékezetesebb helyszíneket, épületeket és élményeket.

Második napunkon szerencsénk volt ellátogatni a Lateráni bazilikába, ami Róma püspökének templomaként szolgál. Ez az ókeresztény bazilika Constantinus korából származik és érdekesség, hogy az itt található II. Szilveszter pápa sírja fölött magyar vonatkozású dombormű található, Szent István, Szent László és a Magyarok Nagyasszonya alakjaival. A lenyűgöző magasságok, csodás faragványok és festmények között szinte elveszik az, aki ide belép.
A sok séta és program között jutott idő a pihenésre is, ráadásul egy egészen különleges helyszínen. A negyedik nap volt a mindenki által talán legjobban várt, tengerparti délután. Késő délután érkeztünk a partra, ahol mindenki szinte azonnal indult is fürdeni. Nagyon kellemes időt töltöttünk ott együtt tanárok, diákok közösen. Volt lehetőség focizni, röpizni, előkerültek a társasok, fantasztikus hangulat volt. Ezen az eseményen lehetett érezni igazán, hogy valódi közösséggé formálódtunk ezalatt a pár nap alatt. Az estét pizzázással koronáztuk és a szülinaposok ünneplésével, amihez természetesen torta is járt.

Az egyik utolsó utunk a Falakon kívüli Szent Pál Bazilikába vezetett, ami az összes bazilika közül a kedvencemmé vált. Gyönyörű zöld kert található a bejárat előtt, már itt elcsodálkozik az ember, pedig még be sem lépett az épületbe. 1823-ban pusztító tűz okozott hatalmas károkat, de XII. Leó pápának köszönhetően az épület ismét tündököl, minden változtatás nélkül, eredeti alakjában. Belül égbenyúló oszlopok zárják körül a hatalmas, fényárban úszó teret. A falakon körbe kronológiai sorrendben a pápák portréi láthatók, egészen Szent Pétertől kezdve. Az épület a XIX. századi antikvitás jegyeit hordozza magában.

Angi
Néhány évvel ezelőtt már volt alkalmam eljutni Rómába, éppen ezért nem is gondoltam, hogy sok meglepetésre, újdonságra számíthatok majd. Most már kijelenthetem, hogy a mostani látogatásomnak sikerült teljesen rácáfolnia erre, mert rengeteg új arcát ismertem meg a városnak. Szinte minden meglátogatott utca, tér, templom és bazilika annyira ámulatba ejtett, hogy elhatároztam, visszamegyek még.
Az egyik, rám nagy benyomást keltő bazilika, amit megnéztünk, a Santa Maria Maggiore volt, ami több szempontból is egy meghatározó építmény a keresztények számára. A pápa például nagyobb útjaira innen indul és itt fejezi be utazásait. Valamint itt található a betlehemi bölcsőkápolna, a jászolereklyével, ami a hagyomány szerint a Kis Jézusnak fekhelyül szolgáló jávorfa lécek darabjai.
Róma egyik legjellegzetesebb látnivalója a Trevi-kút, ami pont emiatt az egyik legzsúfoltabb látványosság, ahol jártunk az egy hetes utunk során. Ennek ellenére szerintem mindenképp megéri megnézni a barokk szökőkutat.

Az én egyik személyes kedvencem a Sixtus-kápolna látogatása volt, amit azt hiszem nem kell nagyon bemutatnom. A kor legnagyobbjait kérte fel a pápa a kápolna kifestésére. A mennyezet megfestését Michelangelora bízta, az oldalfalak festményeit pedig többek között Botticelli és Pinturicchio készítették. A mennyezet középső sávján megtalálható az ikonikus Ádám teremtése, a bűnbeesés vagy például Noé és az özönvíz története is.
A számomra egyik leghihetetlenebb freskó a kápolnában Michelangelo 200 négyzetméteres freskója, az Utolsó ítélet. Azt gondolom érdemes időt rászánni és jól megvizsgálni a festményt, mert rengeteg rejtett utalás és különleges megjelenítés található rajta.
Persze a sok szép látványosság mellett a közösségi programok és a szabadidő is megfért, amiért külön hálás vagyok. Azt érzem, nem csak az osztály, de az évfolyam is közelebb került egymáshoz ezalatt az egy hét alatt. A minket kísérő tanárokkal is sikerült közvetlenebb viszonyt kialakítani, valamint több olyan meghatározó beszélgetésem is volt az út során, amikre nem is számítottam.
Kata
Hatalmas forróságban látogattuk meg a Colosseumot, amely az ókori Róma amfiteátruma, ma pedig nevezetes látványossága a városnak. Leggyakrabban gladiátorcsatákat rendeztek benne, de vadászatokat, kivégzéseket is tartottak itt. Az arénában az utolsó hagyományos gladiátorjáték az 5. században került megrendezésre. A több mint 50000 néző befogadására alkalmas építményt rengeteg turista látogatja meg évente.
Utunk során meglátogattuk a római katolikus egyház első számú templomát, a négy nagy bazilika egyikét, a vatikáni Szent Péter-bazilikát. A bazilika magyar kápolnáját is megnéztük, ahol lehetőségünk volt részt venni egy magyar nyelvű szentmisén, ami számomra nagyon felemelő volt. Hosszú és fárasztó lépcsőzés után a kupola legtetejét is megjártuk, ahonnan bámulatos kilátás nyílt Róma városára.
Michelangelo Pietàja volt számomra az első szobor, ami úgy igazán megérintett. A szobor a Szent Péter-bazilika egyik oldalkápolnájában látható, és azt a jelenetet ábrázolja, amikor Mária a keresztről levett Jézust gyászolja. Ahogyan Mária hatalmas gyöngédséggel tartja halott fiát az ölében, mintha arcán érzelmek jelennének meg. Nagyon sokáig elidőztem itt, miközben a Szűzanya arcát vizsgáltam, amin tükröződött az a mérhetetlen nagy fájdalom, fiaelvesztése után. A Pietà nem csupán Michelangelo leghíresebb szobra, hanem az egyetlen, általa szignált szobor is.


Nekem talán a leglélekemelőbb emlékem Rómából az a Szent lépcső volt. A hagyomány úgy tartja, hogy ezen a 28 lépcsőn ment fel Jézus Pilátushoz. Ma ezen a lépcsősoron csak térdelve lehet feljutni, miközben a hívek imádságokat mondanak. Itt tapasztaltam meg leginkább, hogy mekkora összetartó ereje van egy közösségnek, és hogy mekkora jelentősége van annak, hogy együtt haladunk az úton, egymást segítve, imádkozva. Én úgy gondolom, mindenki számára lelki feltöltődés volt ez a zarándoklat.
Útravalóul egy idézet Henczel Szabolcs atyától, aki misét tartott nekünk a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában:
„Ez az út a tiétek, az ártatlanság útja, amit a Teremtő bízott rátok, hogy bátran, félelem nélkül bontsátok ki magatokban mindazt, amit az Isten rátok bízott, úgy ahogy iskolátok névadója is mindig erre bíztatott: „Ne féljetek, ne féljetek kaput nyitni Krisztusnak!”
Mári

Összességében tényleg hatalmas kaland volt, még végzős évünket is könnyebb volt így elkezdeni, úgyhogy reméljük az utánunk következő évfolyamoknak is legalább ekkora élmény lesz ez a zarándoklat Rómába!




