A levegőbe rúgkapált mind a hat lábával. Így próbált lendületet szerezni, hogy átbillentse
testét a kiszolgáltatott helyzetből. Közben egyre hangosodott a dübörgő ütem. Talán még a föld is
megremegett lépteim súlya alatt. A bogár pedig csak ficánkolt tovább ösztönösen, de már mindhiába.
Nem volt ez már más, csak altató önringatás. Végül árnyék vetült rá és az ég sötétbe borult felette.
Én csak szaladtam. Bár hallottam, valami reccsent talpam alatt, csak futottam tovább, mit sem
törődve vele. Boldog voltam és szaladtam. Gondolatok sokasága keringett fejemben. Azon járt az
eszem, vajon mit mondasz majd, mikor elújságolom neked a hírt.
És én csak szaladtam. Talán épp a gondolataim terelték el figyelmemet a pirosan világító
lámpáról. Még hallottam a harsány dudaszót, a visító autógumit és a riadt tekintetű néni sikoltását a
buszmegállóból. Végül a hírt sohasem tudhattad meg.
