témában. A misszió célja, hogy a hátrányosabb helyzetű perifériákon élő emberek számára segítséget
nyújtsanak, kisebb-nagyobb változásokat hozzanak életükben. Ezt úgy kell elképzelni, hogy iskolánk
diákjai és régi tanulói együtt elutaznak évközben egy-egy hétvégére (nyáron egy hétre), és különféle
fizikai munkákat végeznek, emellett beszélgetnek a falu lakosaival.
A legutóbbi nyári misszión mi is részt vettünk, és hatalmas élményekkel gazdagodtunk. Többfajta
munkamód közül választhattunk, például festés, fapakolás-, és vágás, betonozás, gyerekekkel való játszás,
és házimunkák sokasága. Ezért cserébe rengetek hálát, megbecsülést, és pozitív visszacsatolást kaptunk.
Ez segített kilepni számunkra a szürke hétköznapok monotonitásából, és ezzel együtt jelentősen tágítottuk
komfortzónánkat is, így egy teljesen másik világot, életvitelt ismerhettünk meg. A fizikai munka mellett
lelkileg is gyarapodtunk a mindennapi miséknek, tanúságtételeknek, tanításoknak, és reggeli-esti
imáknak köszönhetően.
Ez a lelki töltet végigkísért minket a misszió során, és azóta is kitart.
Mégis ezek a dolgok mit sem érnének egy jól működő közösség nélkül. Egy olyan csapatot ismertünk
meg, akik hihetetlenül összetartóak, befogadóak, és megadják az alap hangulatot, így sokkal könnyebben
megy mindenki számára a beilleszkedés és a munka. Ennek köszönhetően sokkal szorosabb kapcsolatok
alakultak ki az osztályok és az évfolyamok között egyaránt, sőt az öregdiákok is kiemelkedően fontos
részét képezik ennek a csoportnak.

A sűrű napjainknak, és a jó társaságnak köszönhetően arra eszméltünk, hogy telefonunk használata
háttérbe szorult. Egyfajta detoxikációs folyamatkent éltük meg, ugyanis sok, számunkra alapvető
életkörülményről le kellett mondanunk. Idén n
yáron sem történt másképp, mikor Erdélybe utaztunk,
Zsobokra. Ez volt az első nyári missziónk, ami sokkal nagyszabásúbb volt, mint az év közbeniek, ugyanis
sok év után ismét külföldre tudtunk menni segíteni az ott élőknek. Érdekes volt megtapasztalni, hogy
külföldön vagyunk, és mégis tudunk kommunikálni az emberekkel, ugyanis mindenki beszélte
nyelvünket. A Bethesda gyermekotthonban szálltunk meg, és ott is tevékenykedtünk, emellett átjártunk a
szomszéd faluba, egy idősek otthonába, hogy segítő kezet nyújtsunk. Sok új embert ismertünk meg a
megannyi közös programnak, és élménynek köszönhetően, és a hét végére sikerült teljesen
összerázódnunk. Jó érzés volt, hogy a korkülönbségek ellenére is jókat tudtunk beszélgetni. A sok
kiérdemelt munkáért cserébe egyik nap elkirándultunk egy közeli tóhoz, ahol egy felejthetetlen napot
töltöttünk strandolással, vízibiciklizéssel és kajakozással, így másnap újult erővel láttunk hozzá
feladatainkhoz. A napi teendőink után sem állt meg az élet, ugyanis a vacsora utáni szabadidőnket is
együtt töltöttük társasozással, beszélgetéssel, és zenehallgatással.
Összességében ez egy nem mindennapi lehetőség, és egy rendkívül különleges élmény mindenki számára.
Ezt az igazolja, hogy mindegy egyes misszióra túljelentkezés van a diákok körében. Reméljük, hogy
minél több alkalmon részt vehetünk még, és ennek a keretein belül sok új embert ismerhetünk meg, és
rengetek élményben lesz még részünk.
Czikmántory Julianna, Szabó Panna, 10.a



