Mesélj magadról! Az öttusa egy összetett sport. Hogyan vetődött rá a figyelmed? Hogyan kezdődött a kapcsolatod a sporttal? A 2012-es londoni olimpián láttam az öttusát először és nagyon megtetszett, hogy van benne lovaglás, valamint, hogy ezen kívül több sportágat lehet egyszerre űzni és igazából emiatt döntöttem úgy, hogy ki szeretném próbálni. Először csak úszással és futással lehetett kezdeni, majd fokozatosan kapcsolódott be későbbiekben a lövészet, a vívás, majd a lovaglás is. Az öt sport közül melyik a kedvenced? Nem tudnék egyet kiemelni, ha nagyon választani kéne sajnos a lovaglást mondanám, hiszen ez volt az, ami elsősorban megfogott annak idején. Nagyon szerettem lovakkal együtt dolgozni és úgy gondolom, hogy ez tette különlegessé az öttusát. Persze a másik négy számról is tudnék jókat mondani, és ez az egyik kedvencem az öttusában, a sokszínűség. Hogyan látod a sportág jövőjét? Mi lesz most, hogy kivezetik a lovakat? A lovaglást jövőre felnőtt korosztályban az OCR (obstacle course racing) fogja leváltani. A versenyszám célja, hogy egy bizonyos akadálypályát különböző elemekkel (gyűrűk, majomlétra, fal stb.) minél rövidebb idő alatt teljesítsen a versenyző. Szerintem ez egy elég drasztikus változás és biztos nagyon sok öttusázó elgondolkozott azon, hogy abbahagyja emiatt a sportot (köztük én is). Viszont ennek ellenére mégis sokan úgy döntöttek, hogy inkább folytatni fogják és kipróbálják magukat az új számban, ami majd a 2028-as Los Angeles-i olimpián váltja a lovaglást. Valószínűleg nem ez lesz az utolsó változtatás az öttusában, így koránt sem biztos, hogy a Los Angelest követő olimpián fent lesz a versenyszámok listáján. Több nagy versenyen is voltál, szép eredményeket értél el. Melyikre vagy a legbüszkébb? Nem tudnék az alapján választani egy versenyt, hogy melyikre vagyok a legbüszkébb. Viszont, ha egyet ki kéne emelnem, akkor az idei budapesti világkupa lenne. Fantasztikus érzés volt itthon versenyezni, nagyon jó hangulata volt. A családom és a barátaim is ki tudtak jönni, olyanok is akik eddig nem láttak versenyezni és ez nagyon jó érzéssel töltött el. Nem mellesleg a verseny kimondottan jól is sikerült, hiszen itt értem el eddigi legjobb eredményemet a felnőtt mezőnyben. Érettségi előtt/alatt is egyik világversenyről jártál a másikra. Hogyan sikerült a tanulást és a sportot összhangba hozni? Számomra nagyon sokat segített, amikor ott tudtam lenni az iskolában és hallhattam az anyagot, valamint jegyzeteltem, ezeken az órákon legtöbbször próbáltam maximálisan odafigyelni és többé-kevésbé, ha ez sikerült, akkor nekem ez felért a tanulás, jó esetben, kicsit több, mint felével. Voltak nehezebb időszakok év közben, amikor az edzések vagy edzőtáborok miatt kevesebbet tudtam bejárni iskolába, ilyenkor megesett, hogy segítséget kértem olyan öttusázótól, aki már végzett az iskolával, hogy esetleg adjon tanácsokat vagy mondja el a tapasztalatait erről az időszakról, vagy beszélgettem róla a pszichológusommal. A második félévben kezdődött a versenyszezon, ami talán egy kicsit könnyebb volt még így is, hiszen itt már nem volt akkora mennyiségű a tananyag. Az érettségire igyekeztem készülni, mindenhová cipeltem magammal az anyagokat és ha időm engedte, tanultam. Iskolánkban sokan sportolnak magas szinten. Milyen tanácsot adnál fiatalabb sorstársaidnak? Mindenképpen azt tanácsolnám, hogy csak úgy, vagy addig érdemes valamit csinálni, ha igazán szeretjük. Valamint tudom, hogy ez klisének hangzik, de sok emberrel találkoztam, aki a pályafutása végén nem tudott mit kezdeni az életével, ezért én fontosnak tartom, hogy a sport mellett másba is fektessek energiát. És legutoljára, egy sportoló sokkal több annál, mint az eredményei, én úgy gondolom, hogy fontosabb a személyes fejlődés mind emberileg, lelkileg és testileg, és ez hozza majd magával a pozitív eredményt. Mik a terveid a jövőre? A sporttal kapcsolatban, annyi, hogy mindenképpen folytatni fogom. Emellett pedig emelt biológia és kémia érettségire készülök, mivel a későbbiekben állatorvosnak szeretnék tovább tanulni.