A tanév első stafétájában még előző tanévről átcsúszott válasszal folytatjuk. Tavasszal Kujbus Jutka tanárnő adta át a stafétát Schramek Petrának, aki Magyar Viktória tanárnőnek passzolta tovább. Most olvasható Petra válasza, hamarosan pedig Magyar Viktória tanárnővel folytatjuk!
Schramek Petra vagyok, 11. a osztályos tanuló.
Első kérdésként azt a kérdést kaptam, hogy milyen különleges sportágat űzök, hogyan ismerkedtem meg vele. Tchoukballozok, ami egy olyan labdasport, ahol egy panelre kell rádobni a labdát a zártzónán kívülről, úgy, hogy az ellenfél játékosai ne kapják el a labdát. Különlegessége, hogy nincs saját térfél és kapu, nem vehetem el a labdát az ellenfél játékosától, és csak 3 lépés, illetve 3 passz lehetséges. Emellet persze van szabaddobás, amit több esetben is kaphatunk. Ez így elsőre eléggé érthetetlennek tűnhet, de ne aggódj, én sem tudtam követni a játékot, amikor először játszottam:). És akkor se csodálkozz, ha nem hallottál róla, hisz egy viszonylag új sport az országban, illetve egy egyesülethez képest kevesen vagyunk, de ez nem hátráltat abban, hogy nemzetközi porondon is képviseljük hazánkat.
És hogy hogyan ismerkedtem meg vele ha ilyen ritkaság? Kisebbként, amikor síelni tanultam, az akkori edzőmmel együtt hagytuk abba, és kérdeztem tőle, hogy most mit fog csinálni? Akkor hallottam életemben először erről a sportról, hiszen ő hozta be az egészet az országba, így máig az egyesület elnöke, valamint edzője. De akkoriban nem igazán izgatott, volt elég elfoglaltságom. Aztán évekkel később keveselltem a sportolással töltött időmet, ezért újra felkerestem, hogy szeretném kipróbálni a tchoukballt, amit nagy örömmel fogadott. Elmentem egy edzésre, megtetszett és ott ragadtam, ez volt 2022 elején. Aztán 22 decemberében már a válogatott tagjaként utaztam Genfbe, ami egy hatalmas élmény volt, ahogyan a tavalyi is. Tavasszal pedig Riminiben léptünk pályára. Ez a két versenylehetőség minden évben megrendezésre kerül, ezért már izgatottan várom a májust, amikor ismét Riminibe utazunk. Ezzel pedig azt a kérdést is megválaszoltam, hogy milyen külföldi városokba jutottam el a sport kapcsán. Mindig szeretettel várunk új embereket, így ha kipróbálnád ne habozz! Keress fel bátran és szívesen mesélek még róla! Illetve itt a honlap linkje: https://tchoukball.hu/ valamint valamennyi közösségi portálon is megtaláltok minket.
A harmadik kérdés pedig a sporttól igencsak eltérő, ugyanis így hangzik: melyik országba utaznék el szívesen turistaként? Be kell vallanom, hogy nagyon sokba. Inkább a természeti kincseket szeretem, így Izland az elsők között szerepel. Emellet utaznék észak-európai országba is. Izlandon kívül a top 3-ban szerepel Spanyolország, és Olaszország. De a látszat néha csal, én a tengerpart helyett a hegyeket választom tavakkal, és volt szerencsém már ilyen helyen járni, és bármikor örömmel visszamennék. De ha egy listát kellene készítenem, akkor az első Spanyolország, a második Izland, a harmadik Olaszország, a negyedik valamelyik észak-európai ország, az ötödik pedig Svájc, ez lenne a top 5.
Itt pedig megragadnám az alkalmat, mint főszerkesztő, hogy mindenkit buzdítsak arra, hogy bátran küldjön a Tücsökszónak verset, cikket, ajánlót bármit, hisz nincs olyan, hogy rossz vagy béna! Anonim módon is küldhetsz, nem kötelező névvel. Ha olvastál valami izgalmas könyvet vagy láttál egy jó filmet/sorozatot és ajánlanád másoknak, vagy tényleg majdnem bármi, itt a lehetőség, hajrá!



