Biztosan ismered egyik nagy magyar írónkat, Madách Imrét, aki idén ünnepelné 200. születésnapját. Ennek alkalmából megrendezésre került egy Madách központú verseny, amelynek több fordulója is volt. Ez a vetélkedő nem csak Magyarországon zajlott, hanem az egész Kárpát-medencéből indulhattak jelentkezők három fős csapatokban. 

De vissza az elejére, mit is kell tudni Madáchról?  Madách 1823-ban született Alsósztregován azaz a mai Szlovákiában, de Budapestre járt egyetemre, ahol bölcsészetet és jogot tanult. Életében sok zűrös szerelmi kapcsolata volt, emiatt több múzsáját is ismerjük. Leghíresebb műve egyértelműen Az ember tragédiája, ezért szokták egykönyvű írónak is nevezni. A mű egy emberiségköltemény, vagyis az emberi lét alapvető kérdéseire keresi a választ, és ettől válik igazán érdekessé.

A verseny Az ember tragédiájával és Madách életével foglalkozott főleg. A verseny első fordulójában online kellett kitölteni egy hosszú kérdőívet ezekkel kapcsolatban, de mivel elég hirtelen jött ez a versenylehetőség, csak én tudtam elolvasni Az ember tragédiáját. Miután leadtuk a feladatlapot, reménykedtünk ugyan a továbbjutásban, de mivel nagyon sokan és sok helyről jelentkeztek, ezért őszintén szólva nem fűztünk sok reményt a továbbjutáshoz. Amikor aztán kiderült, hogy továbbjutottunk a középdöntőbe, ráadásul legfiatalabb versenyzőkként és az egyetlen budapesti csapatként, nagyon megörültünk. Neki is álltunk sokkal mélyebben megismerni Madáchot és műveit. 

A második fordulóra sokkal felkészültebben mentünk, mert Madáchnak hat drámáját és a róla írt életrajzi könyveket is elolvastuk, hogy minél több esélyünk legyen a középdöntőben. A vetélkedő nagy meglepetésünkre egy hosszú hétvégére esett, pontosan az október 23-aira. Ez nem volt véletlen, mert a Rákóczi Szövetség, amely az egész versenyt lebonyolította, össze akarta kötni az október 23-ai megemlékezést a versennyel, hogy a határon túlról érkezők megtapasztalhassák, hogy milyen egy megemlékezés Budapesten.

Mint már mondtam ez egy többnapos esemény volt, de maga a megmérettetés csak egy délelőttöt vett igénybe. De kezdjük az elejéről: szombat estére kellett mennünk a szállásunkra. Mivel ez egy ottalvós hétvége volt, ezért Budapesten a Benczúr Hotelben volt a szállásunk, a többi versenyzővel. Egy közös vacsora után, lehetőségünk volt együtt elmenni a Nemzeti Színházba, ahol megnéztük a Tóték című előadást. Felejthetetlen és nagyon jó élmény volt látni, ahogy 180 fiatal közösen ül a színházban, mivel összesen 60 csapat juthatott tovább a középdöntőbe. Mi 40-edik helyen jutottunk tovább. 

Vasárnap következett a megmérettetés, ami a Magyar Nemzeti Múzeumban volt. Miután túl voltunk a vetélkedőn megkönnyebbülve mentünk a Műegyetemhez, ahol meghallgattuk az 1956-os megemlékezést. Ezután következett az én egyik kedvenc programom, a fáklyás felvonulás a Bem térig. Az este utolsó programja egy közös Honeybeast koncert volt a MOM Sportközpontban. A hétfői nap, izgulással kezdődött, mert nem tudtuk még, hogy továbbjutottunk-e a döntőbe. Délelőtt még a Madách idézeteket magoltuk, de nagyon gyorsan eltelt az idő, mert 10-kor kezdődött is az eredményhirdetés és a döntő. Sajnos nem jutottunk be a az első 10 döntőző csapat közé, de 17 helyet előrelépve 23-ik helyen végeztünk a 60-ból.

A végére már nem is sajnáltuk, hogy lemaradtunk a döntőről, mert nagyon sok közös élményt és emléket gyűjtöttünk a hétvége során, úgyhogy egy ideig biztos nem fogjuk őket elfelejteni. Amíg a hotelben pihentünk vagy közösen utaztunk a többi csapattal egyes programok között, megismertünk sok érdekes embert, akikkel el tudtuk tölteni az időt. A beszélgetéseken kívül voltak még közös fotózkodások minden tükörben, de még az is megtörténhetett (esetleg), hogy a harmadik emeletről az ötödik emeletre szublimált egy matrac némi segítséggel, hogy ne kelljen külön szobában aludnunk.

Mindenképpen felejthetetlen élmény lesz ez négyünknek, mivel nem csak két osztálytársammal Szabó Pannival és Csókay Katával töltöttem ezt a hétvégét, hanem magyartanárunkkal, Magyar Viktória tanárnővel is. Mindig nagyon oldott volt a hangulat és vicces vagy pont, hogy komoly hangvételű beszélgetéseink is voltak. Mindenkit bíztatok arra, hogy jelentkezzetek minél több csapatversenyre, mert sok maradandó emlék lesz a jutalom.

 

                                         Dabóczi Judit Eszter 10.a 

Küzdj!

Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!

A nagy mű

Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Év-milliókig eljár tengelyén,
Míg egy kerékfogát ujítni kell.
Fel hát, világim véd-nemtői, fel,
Kezdjétek végtelen pályátokat.
Gyönyörködjem még egyszer bennetek,
Amint elzúgtok lábaim alatt.